Tudatosan készült pályájára, mindig is a tanítás vonzotta, a miértjét viszont nem tudná megmagyarázni. A középiskolát a rendszerváltás előtt nem sokkal végezte el, és akkor választott magának irányt, amikor a civil tanárképző főiskolák, a tanítóképzők és a bölcsészettudományi karok ontották magukból a munkanélkülieket. Ő viszont hitt benne, hogy el fog tudni helyezkedni, hogy képes lesz valamit elérni, az idő pedig őt igazolta. Portrésorozatunk eheti részében Bardócz Csabával, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola igazgatójával beszélgettünk.

A miskolci születésű srác szülői házában viszonylagos demokrácia uralkodott. Nem szabták meg, hogy merre kellene mennie, mivel kellene foglalkoznia az életben, hagyták, hogy azt tegye, amit szeretne. Tokaj-Hegyalján nevelkedett fel, édesanyja Tállyán az önkormányzatnál volt könyvelő, míg édesapja hivatásos vadászként dolgozott. “Lehet, hogy emiatt kerültek hozzám közel a fegyveres erők, ezen még nem gondolkodtam” – kezdte a pedagógus.

Életének első felét a szülői ház közelében töltötte. “Egész gyerekkoromban a Tokaj-Hegyalján, Tállyán laktam, oda jártam általános iskolába. A középiskola már egy kicsit messzebb vitt, de még mindig a közelben maradtam: a szerencsi Bocskai István Gimnáziumban tanultam, de az érettségi után beindult az igazi “országjárás”.” A magyar családok megszokott nyugalmához képest folyamatosan mozgásban volt: Szerencsről Szentendrére, majd Körmendre került, de a körmendi évek alatt már újra Szentendre került előtérbe, némi Budapesttel fűszerezve. “Azt szoktam mondani, hogy a pécsit kivéve gyakorlatilag az ország összes regionális híradóját láttam már” – mesél nevetve fiatalkoráról.

“A középiskolában már tudtam, a tanítási pályával akarok foglalkozni, akkoriban viszont az ilyen képesítést adó iskolák ontották magukból a munkanélkülieket. Úgy gondoltam, hogyha ezt összekapcsolom a határrendészettel, jó esélyem lesz arra, hogy munkát kapjak.” Igaza is lett: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola elvégzése után szinte azonnal munkát kapott Körmenden: a Határőr Kiképző és Továbbképző Intézet tanulmányi osztályának egyik főelőadója lett. És bár mintegy hét éven át, 1998-ig dolgozott ott, időközben Szentendrén, egykori iskolájában is állást kapott: a főiskola egyik főtanáraként dolgozott a katonai főiskolán.

“Tényleg sokat jártam az országot, Tállya és Körmend között majdnem 500 kilométer a távolság. Mégis, ha egyet kellene kiemelnem az eddigi állomások közül, akkor az az a 9 év lenne – már csak szakmai szempontból is -, amit Budapesten töltöttem. A főváros mellett volt egy laktanya, és többen úgy gondoltuk, hogy át kellene alakítani, így végül a kollégákkal iskolát csináltunk belőle: az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolát. Amikor az ember saját kézírását látja egy alapító okiraton, az azért igen jó érzés, hiszen létrehozott valamit, ami előtte nem volt.”

A rendszerváltás előtti kötelező katonaságot persze ő sem kerülhette el, de mint mondja: “ezt mindenki túlélte.” “Annyi “előnyöm” volt, hogy a főiskolai éveket beszámították, de ezen kívül semmilyen más megkülönböztetéssel nem járt a dolog. Ugyanúgy nem bántak velünk kesztyűs kézzel, mint a sorkatonákkal. Azt sem mondom, hogy élveztem, mert volt benne sok értelmetlen, fölösleges dolog, de nem vált a hátrányomra sem, hogy be kellett vonulni.”

Budapestről Szegedre vezetett az útja, 2007 óta igazgatja a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolát. Munkájából fakadóan rengeteg fiatallal találkozik, és úgy látja, talán ma sem ártana a kötelező katonaság.  ”Ott az ember megtanult közösségben élni, ami nagyon hiányzik a mai fiatalokból. Ha azok is lettek volna már katonák, akik most bekerülnek hozzánk, sokkal egyszerűbb lenne az életünk. Nagyon sokukból hiányzik a “közösségben élni tudás”, nehezebben megy a közösség kialakítása. A rendőrség egy zárt struktúra, komoly akalmazkodás kell ahhoz, hogy az ember felismerje, hol van a helye a rendszeren belül. A sorkatonaság erre tökéletesen jó volt: az ember a “tápláléklánc aljáról” indult, és fölfelé tartva megtanulta, hogy haladhat valamerre a rendszerben, ez pedig később a munkahelyen is jól jöhetett.”

“Amikor általános, vagy épp középiskolába jártam, a tanár szent volt és sérthetetlen. Most szinte biztos, hogy olyanok is érkeznek az intézménybe, akiknek volt olyan osztálytársa, aki majdnem lecsapta a tanárt, és mivel ennyire “szabadon” éltek addig, meglepődnek, hogy valaki ilyen szigorúan megköveteli tőlük a fegyelmet. Ha addig azon ment a verseny, hogy kinek milyen ruhája, cipője van, akkor tényleg meglepetésként éri az embert, hogy itt ugyanolyan ruhát, cipőt, stb. kell viselni, ugyanakkor kell ugyanazt csinálni. Viszont motiváltak is, hogy a rendészeti pályára jöjjenek, mert ez még mindig egy viszonylag kiszámítható szakma, és biztosabb is a megélhetés, mint sok más helyen. Nincs olyan évünk, amikor ne lenne legalább ötszörös a túljelentkezés.”

Az idén huszonöt éves Szegedi Rendészeti Szakközépiskolát már öt éve igazgatja, de még mindig talál benne motivációt. Igaz, ezt máshogy nem is lehetne csinálni. “Igyekeztem olyan dolgokat elvállalni, amit ennyi idő alatt azért sikerülhet végrehajtani, és a legtöbb esetében ez így is lett: felnőttképzési akkreditációt szereztünk, és azt is nagyon fontosnak tartottam, hogy ne csak a szakmabeliek, hanem a környéken élők is ismerjék az iskola nevét. Elkészítettük az új weblapot is, mert a fiataloknak ez ma már alapvető igényük, hiszen ha nem vagy fönt a weben, nem is létezel.”

Szegedre érve úgy érzi, megtalálta a helyét, de ez közel sem jelenti azt, hogy szakmailag “lenyugodott” volna, továbbra is keresi a kihívásokat. “Azon még nem gondolkodtam, hogy mit csinálnék ehelyett, de az biztos, hogy az oktatás területén lenne még mit megvalósítani: létre lehetne hozni egy gyakorlati oktatóközpont, vagy a Dél-Alföldön egy jó vezetéstechnikai pályát, esetleg egy szituációs lőteret. Ezek például biztosan érdekelnék a civileket is, így többszörösen nyernénk a dolgon, hiszen az embereket még közelebb lehetne hozni a rendvédelmi szervekhez. Az biztos, hogy ha lesz rá egyszer pályázat, egyből azon fogok gondolkodni, hogy milyen együttműködéssel lehetne pályázni rá.”

Névjegy

Született: 1968, Miskolc

Munkahely: Szegedi Rendészeti Szakközépiskola

Beosztás: igazgató

Címek, egyéb funkciók: Főiskolai tanársegéd kinevezés, 1996.
Határőrségi tanácsos cím, 2003.
Bűnmegelőzési Akadémia oktatói hálózatának tagja, 2004.
Rendészeti Szakvizsga Bizottsági tagság, 2005.
Határőrségi főtanácsosi cím, 2006.

Publikációk, oktatási anyagok: Tanórákra való felkészülés alapvető kérdései. 1992, Körmend.
Kábítószerben utaznak. 1996, OrszágHatár magazin.
Őseink kábulata. 1996, OrszágHatár magazin.

A kalandozásoktól az egységes királyságig:

- Államalapítás, egyházszervezés. 1996, OrszágHatár magazin.
- A kalandozásoktól a latin nyelvig. 1996, OrszágHatár magazin.
- István, a nevelő. 1996, OrszágHatár magazin.

Pénzmosási technikák. 1996, Belügyi Szemle.
A becsület érdekében. 1997, OrszágHatár magazin.
Mit takar a fantázia név? 1997, OrszágHatár magazin.
A kábítószer elleni fellépés az államhatáron. 1999, Balassi Bálint Határrendészképző Szakközépiskola, oktatási-tanfolyami segédanyag a határőrség számára.
Kábítószer ismeretek. 2001, Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola, fakultációs tansegédlet.

Olvasd el a cikket: Kávé mellé: beszélgetés Bardócz Csabával, a Rendészeti Szakközépiskola igazgatójával .
Még több szegedi hír: Szeged

how to compare auto insurance rates