Friss hírek – Hír24.ORG

… friss hírek percről, percre…

Friss politikai és gazdasági hírek, valamint aktuális bulvár és celeb hírek. Hírek tudományról, hi-tech és játék témában. A leggyorsabb magyar hírportál.

Egyéjszakás kalandot rendeznek szombaton Szegeden

A hétvégén tartják meg az idei Múzeumok Éjszakáját, amihez Szeged is rengeteg programmal csatlakozik. Lesz boszorkányper, boszorkányégetés, harminc képes Benczúr-tárlat és egy kis jeges extra is: indul a fagyi kiállítás, ahol a retro jegyében 1 forint 50 fillérért vehetünk majd fagylaltot.

Katt a nagyításért.

Június 22-én szombaton rendezik idén a Múzeumok Éjszakája, melynek szlogene szerint mindenkit várnak az Egyéjszakás kalandra. Az országos rendezvény szegedi programjai idén egészen különlegesek lesznek: az események már 18 órától megkezdődnek, az est egyik leglátványosabb eseménye pedig minden bizonnyal a szegedi boszorkánypör lesz. 21:30-kor a Dugonics térről indul el a menet, ami egészen a Móra Ferenc Múzeumig viszi a boszorkányt, ahol megtartják a “pört”, majd a Tisza-parton végre is hajtják az “ítéletet”: máglyán égetik el a “vádlottat”.

Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum szóvivője szerint ilyenkor jó igazán múzeumi dolgozónak lenni, az országos programok ugyanis megmutatják: a múzeumoknak ma is megvan a legitim helyük Magyarországon. “Sokakat érdekelnek a szegedi rendezvények. Van, akik csak a Móra-parkba látogatnak ki, de a többség meg is váltja a jegyét, és végignéz egy-egy tárlatot. Idén összesen 4000 résztvevőre számítunk, és igyekszünk minél több embert becsábítani a múzeumba is. Akik betérnek, egészen különleges programokon vehetnek majd részt” – mondta el a SzegedCafénak a szóvivő.

Tavaly Munkácsy volt, idén Benczúr lesz a Múzeumok Éjszakáján.

A Múzeumok Éjszakáján már látható lesz a 30 alkotásból álló Benczúr-kiállítás, de ezen az estén nyílik majd a fagyi tárlat is, amire egy kis különlegességgel is készülnek a szervezők. “A retro jegyében 1,50-ért áruljuk majd a fagylaltot, és szeretnének, ha sokan régi pénzérméket hoznánk majd magukkal. Igaz, hogy ez már nem használható, de a múzeum pénztörténeti gyűjteményének tennének vele adományt” – emelte ki Medgyesi Konstantin.

Aki a humort szereti, az is talál majd magának programot: a május 2-án megnyílt ősember-kiállítás tárlatvezetője a Dumaszínház humoristája, Csenki Attila lesz, aki nem mellesleg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán is tanult.

www.youtube.com/watch?v=J01Y9WvCCw8

Szombaton egyébként nemcsak a Móra Ferenc Múzeum, hanem a város többi kiállítótere is nyitva tart majd: a Kass Galériában képregény kiállítást láthat a közönség, ahol a Fekete ház Örkény-tárlatához kapcsolódva Váradi Gábor képregényrajzoló az egypercesek témájában alkot majd. A Vármúzeum idén egy különleges eseménynek ad helyszínt: szombat este bemutatják majd az egykori várat, valamint azt is prezentálják, hogyan zajlott a vár bontása. A Fekete házban eközben az Örkény-maraton keretében az est folyamán egyperceseket olvasnak majd fel.

Tovább: Egyéjszakás kalandot rendeznek szombaton Szegeden .
Még több szegedi hír: Szeged

Fásy Zsülikével készül a XV. Szőregi Rózsaünnep

A hétvégén három napra újra rózsaszirmokba öltözik a Szeged melletti Szőreg: a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településen kiállítások, koncertek fogadják a vendégeket, akik a rózsaföldekre is kilátogathatnak.

Az első rózsaünnepet a több mint száz éves múltra visszatekintő szőregi rózsatermesztés tiszteletére rendezték meg másfél évtizede. Bár az idei már a 15. rendezvény, a fesztivál továbbra is társadalmi összefogással megvalósuló közösségi program maradt, miközben az évek során az ország egyik legnépszerűbb virágünnepévé vált.

Rózsavölgyi József, a településrész önkormányzati képviselője az eseményről tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta: most első alkalommal az ünnep bekapcsolódott a szegedi Hídi Vásárba, emellett újdonságként megjelent az ünnep két kabalája, a szalmabálából készült Peti és Böbi. Emellett most először a szőregi szerb templomban ikonkiállítást rendeztek be, a katolikus templomban pedig esküvőiruha- és rózsacsokor-bemutatót tartanak.

A helyszínen levő színpadokon folyamatosan koncertek és különböző műsorok lesznek. A művelődési házban és annak az udvarán rózsakiállítás várja a látogatókat, utóbbi helyen népi használati eszközöket, tárgyakat és bábokat is bevontak a kompozíciókba. A művelődési ház előtt az országban elsőként mintegy száz négyzetméteren konténeres rózsából rózsafüzért építenek majd.

A XV. Szőregi Rózsaünnep hivatalos programfüzete PDF formátumban is letölthető. [5,1 MB]

A péntek délután kezdődő ünnepen többek között fajtabemutató, rózsavásár, koncertek, néptáncbemutató és utcabál szórakoztatja az érdeklődőket. Az egyik tárlaton az érdeklődők előtt feltárulnak a rózsák titkai, szombat délelőttől pedig a vendégeket szakavatott vezetők a virágkertészet hagyományaival is megismertetik a környező rózsaföldeken. Ezekre ingyenes buszjárat is szállítja az érdeklődőket. A több mint hat hektáros területeken mintegy félmillió rózsaszál pompázik, 400-500 fajtát lehet megcsodálni.

A program leglátványosabb eseményén, a szombat esti karneválon több tucat rózsákkal feldíszített jármű – bicikli, lovas fogaton, hintó, homokfutó, traktor – vonul fel. A menetben részt vevők a hat kilométeres úton több tízezer szál rózsát osztanak szét a nézők között és terítenek puha sziromszőnyeget a település utcáira. A felhasznált rózsaszálak száma a tervek szerint meghaladja majd a százezret.

Ezt követően derül ki, hogy kik nyerik a Virágos Szőregért díjakat. Az elismeréssel a település legszebb elő- és belsőkertjeit díjazzák. A versengésnek szemmel látható jelei vannak Szőregen, az utcákat járva sok ház előtt pompáznak virágok, köztük természetesen rózsák is. Szombaton választják meg a nevező gyerekek közül Szőreg legbájosabb Csipkerózsa hercegnőjét és legdaliásabb Rózsahercegét. Emellett várják a Rózsatündérek jelentkezését is.

www.youtube.com/watch?v=5kvJojVdoJg

A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén csaknem száz hektáron termesztenek rózsát, ez a munka mintegy 250 családnak jelent megélhetést.

Itt az eredeti hír: Fásy Zsülikével készül a XV. Szőregi Rózsaünnep .
Még több szegedi hír: Szeged

Két nő tépte meg egymást a Kárász utcán

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ellen a három nő ellen, akik vasárnap az esti órákban keveredtek szócsatába, majd verekedésbe Szegeden a belvárosban.

A 19 éves K. Klaudia az egyik Kárász utcai bárban beszélgetett barátnőjével, amikor a szomszédos asztalhoz ülők egyike, egy 27 éves nő vitatkozni kezdett velük. A veszekedést tettek követték, majd K. Klaudia az italát P. Zsanett nyakába öntötte. A 27 éves nő erre felugrott és hajon ragadta a 19 éves lányt, aki hasonlóan viszonozta a cselekményt. A rendőrök kiérkezéséig a bár vendégei próbálták szétválasztani a dulakodókat, majd az egyenruhások a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították a három nőt és büntetőeljárást kezdeményeztek ellenük garázda magatartásuk miatt.

Látogasd meg a linket: Két nő tépte meg egymást a Kárász utcán .
Még több szegedi hír: Szeged

Így néz majd ki a Deja Vu Fesztivál helyszíne

Eredetileg az Etelka sori sportpályára tervezték, de a nagy érdeklődés miatt végül a Postás sportpályára költöztették Szeged legújabb zenei fesztiválját, a Deja Vu Fesztivált. A közel 25 ezer négyzetméteres területen már javában zajlik az építkezés, hogy a csütörtöki nyitásra minden rendben legyen. Ha sikeres lesz, elkezdik tervezni a 2014-es fesztivált is.

Négy színpaddal, bulisátorral, valamint kézműves termékek vásárával várják a közönséget csütörtöktől a Postás sportpályán, a Deja Vu Fesztiválra. Boros Gyula, a Deja Vu Fesztivál szervezője elmondta: a zenei eseményt eredetileg az Etelka soron rendezték volna meg, ám ott az elmúlt évek fejlesztései miatt csak az atlétikai pályát lehetett volna használni, ami körülbelül 12 ezer négyzetméter, a nagy érdeklődés miatt azonban ez már kicsinek bizonyult.

Ő a nagyszínpad. (További fotókért katt a képre.)

“2006-ig nagy élet volt a Postás sportpályán, azóta viszont magánkézben van, így egy kicsit háttérbe szorult, a mérete miatt a fesztivál befogadására éppen ideális.” Hozzátette: a jegyeladások alapján előzetesen 10 ezer embert vártak, most viszont már 12-15 ezer fővel számolnak.

A közlekedés: a fesztivál egyetlen problémája a megközelíthetőség, illetve a parkolás lehet. Ha a városból megyünk a Postás sportpálya felé, akkor a Dorozsmai útról a záróvonal miatt tilos lekanyarodni a fesztiválhoz, ahhoz el kell mennünk a lámpás kereszteződésig, és csak ott tudunk majd megfordulni. Kialakított parkoló pedig nem lesz a fesztivál alatt, így a környező utcákban, vagy az áruházak parkolójában lehet hagyni az autót. Persze csak akkor, ha valaki nem a buszos közlekedést választja.

Az új helyszín egyébként nem tűnik rossz választásnak, a Dorozsmai útnál ugyanis jóval kevesebb a lakóház, a szervezők pedig már őket is felkeresték a fesztivál kapcsán, így feltehetőleg kisebb is lesz a “súrlódás” a háromnapos buli miatt. A sportpálya egyébként egy hatalmas füves terület, így a koncertek mellett arra is alkalmas lesz, hogy szombaton a gyerekeknek kedvezve megtarthassák a családi sportvetélkedőket. Az előrejelzések szerint ráadásul mindhárom nap, a csütörtök, a péntek és a szombat is csapadékmentes, csupán szerdára mondanak némi esőt, de a szervezők remélik, nem áztatja fel nagyon a terepet.

A hangosításnak is megvan a helye. (Galéria itt is nyílik.)

A fellépők:

Június 13. (csütörtök): Aphaville, Balázs Fecó – Charlie – Somló Tamás, Bebe (Back II Black), Stone, Abrakazabra, Dj Edgar
Június 14. (péntek): Thomas Anders & Modern Talking Band, Első Emelet, Sipos F. Tamás, Zoltán Erika, Bon-Bon, Pumpkins, Dj Edgar
Június 15. (szombat): Culture Beat, Gigi D’Agostino, Kozmix, Hip Hop Boyz, Animal Cannibals, Kefir (V-Tech), UFO, Dj Edgar

A zenei fellépők mellett gondoltak a családokra is: szombaton 10 órától 14 óráig ingyenes lesz a rendezvény, ami a gyerekekről és a családokról szól majd. A legkisebbeket a Grimm-Busz Színház szórakoztatja majd, de lesznek családi vetélkedők és egy kis sportos esemény is. Utóbbihoz az egykori bajnok csapat, a Medikémia Szeged néhány tagja járul majd hozzá, akik az utánpótlással kiegészülve tartanak majd röplabda-bemutatót.

Itt van a cikk: Így néz majd ki a Deja Vu Fesztivál helyszíne .
Még több szegedi hír: Szeged

Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek

Számítógépre pályázhatnak július 4-ig rászoruló gyerekek a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom elnevezésű programjában. A támogatásra minden olyan 10-14 év közötti gyermek jelentkezhet tanára által, akinek két vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga eléri a 4-est és otthonában nincs használható számítógép – közölte az alapítvány.

A pályázatnak tartalmaznia kell a szülő vagy gondviselő nyilatkozatát a hátrányos helyzetről, a gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonszámát és pontos elérhetőségét.

A gyermek osztályfőnökének a feladata, hogy a szülői nyilatkozatot és a gyermek félévi, vagy év végi bizonyítványának iskola által hitelesített másolatát beküldje az alapítvány címére: 6701 Szeged, PF: 929., a “Számítógép Álom 2013″ mottó feltüntetésével.

Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják, visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez. Az alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén 2013-ban is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett – használt, de még használható – számítógépet.

Itt az eredeti hír: Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek .
Még több szegedi hír: Szeged

Kutatás-fejlesztésről tartanak konferenciát az Agórában

Intelligens alkalmazásokat készítenének az okostelefonok által gyűjtött adatokból szegedi kutatók. A FuturICT programban megvalósuló további fejlesztésekről kedden fél öttől konferenciát tartanak a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumában.

A tudományos összejövetelen szó lesz az IP TV fejlesztői környezetéről, P2P megoldásokról és az okostelefonokról, illetve bemutatkozik a Gravity R&D, mint K+F vállalkozás. Emellett interaktív bemutató keretében látható az Intelligens Mintaotthon működése, illetve Mobil-kommunikációs eszközök történetét tárják a látogatók elé az Informatika Történeti Kiállítás gyűjteményében.

Farkas Richárd, a Szegedi Tudományegyetem Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszékének adjunktusa a Rádió 88-nak elmondta: terveznek egy olyan applikációt is, amelynek segítségével sms-einket, e-mailjeinket és Facebook-üzeneteinket is egy helyen találhatnánk meg, ráadásul a mi elvárásainknak megfelelő fontossági sorrendben.

FuturICT.hu nevű, Infokommunikációs technológiák és a jövő társadalma című alkalmazott kutatási projektben több tudományos műhely és vállalkozás működik együtt. Magyarán, a futó tudományos programba még most is be lehet kapcsolódni partnerként. A projekt lényege, hogy az internetes technológiák használata során összegyűjtött információk felhasználásával különböző, hasznos alkalmazásokat készítsenek.

Eredeti bejegyzés: Kutatás-fejlesztésről tartanak konferenciát az Agórában .
Még több szegedi hír: Szeged

A 155 éves Dankó Pistára emlékeznek Szegeden

Dankó Pistára, a talán leghíresebb nótaköltőre emlékeznek születésének 155. évfordulóján szombaton Szegeden. Az esten a muzsikus 2012-ben restaurált legendás hegedűjét is megszólaltatják.

Az emlékest programja a szegedi Stefánián álló Dankó Pista-szobor megkoszorúzásával kezdődik. Margó Ede 1912-ben emelt alkotásánál a zenész alakját Keller Péter idézi fel, aki a több Dankó-nóta szövegét is jegyző Gárdonyi Géza dédunokája. Ezt követően néhány lépéssel arrébb a nótaszövegek egy másik írójáról, Pósa Lajosról is megemlékeznek, az ő emléktáblája a Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában található – tájékoztattak a szervezők.

A szegedi Vármúzeumban Apró Ferenc művelődéstörténész beszél a mintegy négyszáz önálló nótát, emellett több népszínmű zenéjét szerző Dankó Pistáról, egykori támogatóira, barátaira – Zsótér Andorra, Gárdonyi Gézára, Pósa Lajosra – pedig utódaik emlékeznek.

Az emlékesten természetesen Dankó-nóták is felcsendülnek Kurina Irén, Kismárton Ilona, Gyimesi Kálmán, Bátki Fazekas Zoltán és Szegedi Papp Lajos tolmácsolásában, őket Báder Béla és cigányzenekara kíséri Kecskés Sándor prímás vezetésével. Az est fénypontját azonban minden bizonnyal azok a dalok jelentik, amelyeket Dankó Pista hegedűjével Lakatos György prímás kísér.

A különleges hegedű, amelyen Dankó Pista neve olvasható, Schunda Vencel hangszergyáros budapesti műhelyében készült 1890-ben. Schunda Vencel gyárából elsősorban népi hangszerek kerültek ki, de nevéhez fűződik a pedálos cimbalom szabadalma is.

A hangszer 1891-ben került Dankó Pistához, aki aradi koncertkörútján játszott rajta. A koncertek után Nikolits Döme aradi ügyvéd szerezte meg, később a Dugonics Társaságnak ajándékozta a nagy jelentőségű hangszert. A hegedű 1929-ben jutott a Móra Ferenc Múzeum tulajdonába, és azóta is a néprajzi gyűjtemény különleges darabja, restaurálására 2012-ben kerülhetett sor.

Itt találtuk: A 155 éves Dankó Pistára emlékeznek Szegeden .
Még több szegedi hír: Szeged

greencoffee.org

Gazdit keresünk Korzónak

Ezen a hétvégén sem maradhat el már jól megszokott rovatunk, a Gazdit keresünk, melyben a Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyén élő ebeknek keresünk új és szerető gazdát. Ezúttal Korzóra koncentrálunk.

Korzó

Korzó, a hároméves kopó-tacskó keverék kutyus két kölykével, Kevinnel és Keszeggel került be a menhelyre. A dorozsmai Nagybani piacnál éltek, de valaki elrendelte, hogy tüntessék el őket onnan, így végül a menhelyre jutottak. Az egyébként nagyon barátságos, kedves kutya kissé ugyan gyanakvó, de amint leguggolunk hozzá, azonnal közvetlenné válik. Ölbe vehető kutyus, így akár egy idős ember ideális társa is lehet, hiszen nem nagy mozgásigényű, csendes, és szereti, ha babusgatják.

A menhelyre kerülve természetesen ő is megkapta a kötelező oltásokat és a törvény által előírt mikrochipet, ráadásul a szuka kutyust már ivartalanították is, így leendő gazdijának csak annyi lesz a dolga, hogy nagyon szeresse őt. Ha szeretnél róla még több képet megnézni, tappancsos adatlapján ezt megteheted.

Korzó iránt érdeklődni személyesen a Tappancs Tanyán (Szeged-Kiskundorozsma, Sia dűlő 20.) 7 és 15:30 között, vagy telefonon a (70)380-6966 és a (62)415-415-ös számokon lehet.

Itt van a cikk: Gazdit keresünk Korzónak .
Még több szegedi hír: Szeged

Letörtétek a tükrünköt – garázdát fogtak a szegedi rendőrök

A Szegeden szolgálatot ellátó készenléti rendőrök tetten érték és előállították azt a 25 éves férfit, aki szombat hajnalban megrongált egy autót.

F. László Szegeden a Zrínyi utcában egy, az út szélén parkoló Citroën visszapillantó tükrét törte le. Az arra járó rendőrök észrevették a bűncselekményt és azonnal elfogták a férfit, F. László ellen pedig garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi egyébként szerencsés, mert az Open Stage 2007-es dala óta mindenki tudja: ha valaki letör egy tükröt, azt megbosszulják.

www.youtube.com/watch?v=_tFgE-FUj2M

Szombaton éjszaka egy másik garázda férfi miatt is intézkedtek az egyenruhások. A megalapozott gyanú szerint T. Zoltán Szegeden a Hosszútöltés utcában sétált, amikor egy arra kerékpározó férfivel vitába került. A szócsatát tettek követték és a 25 éves férfi először a sértettet bántalmazta, majd biciklijét is megrugdosta. A sértett a verekedés következtében könnyebben sérült. A helyszínre kiérkező járőrök előállították T. Zoltánt és büntetőeljárást indítottak ellene.

Itt folytatódik: Letörtétek a tükrünköt – garázdát fogtak a szegedi rendőrök .
Még több szegedi hír: Szeged

Hétfőtől lehet szavazni a hallgatók ingyenbérletéről

Fontos állomáshoz jutott a Szegedi Tudományegyetem hallgatóira vonatkozó bérlet-ügy. Hétfőtől egészen június 25-ig tart majd a voksolás, melynek végén kiderül: marad-e a hallgatói bérlet, és ha igen, milyen formában.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, rászorultsági alapon adatná a féléves egyetemi közlekedési bérletet az EHÖK-nek felelő, Szegedi Tudományegyetem Szakos Érdekképviselete. Ennek érdekében nemrég aláírásgyűjtésbe kezdtek, melynek az volt a célja, hogy az EHÖK még nyáron megtárgyalhassa az ügyet, amely így akár több tízmillió forint sorsáról is dönthet.

A gyűjtés 4562 szignóval lett volna érvényes, ám összesen 3771 aláírás gyűlt össze, így az EHÖK automatikusan nem írhatta volna ki a szavazást. Ugyanakkor az EHÖK a Szervezeti és Működési Szabályzatra hivatkozva saját hatáskörében is elrendelheti a voksolás kiítását, így június 10-től, azaz hétfőtől indul a szavazás, mely eldöntheti a hallgatói bérletek sorsát. Kérdés persze, hogy mi szükség volt akkor az aláírás összegyűjtésére, illetve miért akkor kell kiírni a szavazást, amikor a vizsgaidőszak miatt egyre kevesebb hallgató van Szegeden. Érdekesség, hogy a kiírás szerint az összhallgatói szavazás a részvételi létszámtól függetlenül eredményes, így akár egyetlen ember is eldöntheti a hallgatói bérletek kérdését.

Szavazni az alábbi helyeken és időpontokban lehet:

TTIK: 2013. június 10. 10:00-12:00 Irinyi épület 12:30-15:30 Károlyi Mihály kollégium
ÁJTK: 2013. június 11. 10:00-16:00 ÁJTK főépület
BTK: 2013. június 12. 10:00-12:00 BTK főépület 12:00-14:00
Petőfi épület 14:00-16:00 BTK főépület
ETSZK: 2013. június 13. 10:00-16:00 ETSZK főépület
JGYPK: 2013. június 17. 10:00-16:00 Hattyas sori Sporttelep
GTK: 2013. június 18. 10:00-16:00 KO épület
ZMK: 2013. június 19. 10:00-16:00 ZMK főépület
FOK: 2013. június 19. 10:00-16:00 Nagyoktatási épület
ÁOK: 2013. június 20. 10:00-12:45 Apáthy István kollégium
13:00-16:00 Jancsó Miklós kollégium
MK: 2013. június 24. 10:00-16:00 MK kollégium
GYTK: 2013. június 25. 10:00-16:00 Semmelweis Ignác kollégium

A választható opciók:

- Ne legyen változás
- Az Egyetem a bérlet árának 75 százalékát finanszírozza (az egyetemistára maradt 25 százalék 4000 forint és így kb. 30 ponttal is csökkenhet a szociális támogatás ponthatára)
- Államilag finanszírozott hallgatók 75 százalékának finanszírozza a bérleteket szociális pontrendszer alapján
- Államilag finanszírozott hallgatók 25 százalékának finanszírozza a bérleteket szociális pontrendszer alapján
- Az Egyetem szüntesse meg a bérletek finanszírozását.

Az SZTE egyébként évente nagyjából 400 millió forintért ad ingyen bérletet, amelyeket valójában a szociális támogatásra felhasználható keret terhére kapnak a hallgatók. Magyarán, ha teljesen megszüntetik az ingyen bérletet, akkor ennyivel több pénzt oszthat szét az előre meghatározott pontozásos rendszer szerint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat.

Ha viszont azt választják a hallgatók, hogy az egyetem például csak a bérlet árának 75 százalékát finanszírozza, a kezdeményező Szakos Érdekképviselet szerint már akkor is legalább 4000 forinttal több készpénz juthat a hallgatóknak, illetve 30 ponttal lehetne csökkenteni a szociális támogatás jogosultság ponthatárát.

Tovább: Hétfőtől lehet szavazni a hallgatók ingyenbérletéről .
Még több szegedi hír: Szeged