VV Kinga egyik szeme sír, a másik nevet, ugyanis idén szeretett szüleivel megy nyaralni. Nincs ezzel semmi gond, csupán annyi, hogy ez azt jelenti, a Való Világ egykori királylánya bizony szingli, így nincs más választása, mint élvezze a szülők oltalmazó gondoskodását.
VV Kinga elmondta, hogy már tini kora óta van barátja folyamatosan, így legalább 4-5 éve nem volt már nyaralni a szüleivel, mert mindig aktuális kedvesével pihente ki az év fáradalmait.
A lány és a szülők a török tengerhez mennek, hogy végre együtt lehessenek és bepótolhassák a külön töltött időt. A szülők örülnek, VV Kinga pedig a nagy szerelmet várja.
VV Kinga hamarosan indul a török riviérára, azonban nem a nagy szerelemmel, hanem szüleivel. A Való Világos lány maga sem tudja, hogy mit is akar pontosan, hisz jelentkezők százai rohamozzák meg nap mint nap élőben, telefonon és a nagyobb közösségi oldalakon is, azonban ő egyre csak elutasítja a kérőket.
Mindeközben VV Attilával és VV Csabával is flörtölget, pedig köztudott, hogy Csaba nem nagyon akar többet a lánytól, mint barátság – ez már a Villában kiderült, holott a lány esténként róla fantáziálgatott. VV Attila pedig továbbra is a lehetőségek listáján van, pedig a vele való kapcsolata sem a harmóniáról híres.
Úgy tűnik, a lány két Való Világos társa között dilemmázik, azonban egyik partner sem lenne tökéletes VV Kinga számára, ugyanis ha eddig nem passzoltak egymáshoz, ezután sem fognak.
Ennek ellenére VV Kinga a nagy szerelemre vágyik, ám nem türelmetlenkedik. Ha az elkövetkezendő pár nyarat is a szüleivel kell, hogy töltse, akkor sem fog kétségbe esni, hisz még hisz a tündérmesékben, miszerint vár rá a szőke hercege.
Olvasd tovább: VV Kinga szingli, így a szülőkkel nyaral.
Ez a Való Világ! Még több való világos hír itt: Való Világ







