Friss hírek – Hír24.ORG

… friss hírek percről, percre…

Friss politikai és gazdasági hírek, valamint aktuális bulvár és celeb hírek. Hírek tudományról, hi-tech és játék témában. A leggyorsabb magyar hírportál.

A gépkocsi szinte minden ürege cigarettát rejtett Röszkénél

Autója minden üregét telepakolta csempészett cigarettával egy szerb férfi, akit a röszkei határátkelőnél tartóztattak fel a pénzügyőrök – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense elmondta: a német rendszámú autójával belépésre jelentkező férfi az állította, nincs nála bejelenteni való áru. A szigorított ellenőrzésen azonban kiderült, a gépkocsi lényegében minden ürege és a motortér is szerb adójegyes cigarettát rejt.
Dohányáru került elő többi között a Fiat Punto padlókárpitja alól, a kivágott küszöbökből, a műszerfalból és az első lökhárítóból is.
A pénzügyőrök az 1360 doboz, mintegy 1,2 millió forint értékű szállítmányt, valamint az átalakított járművet lefoglalták. A szerb férfi ellen adóbevételt jelentős mértékben csökkentő költségvetési csalás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

MTI 2012. július 10., kedd 9:13

Olvasd itt: A gépkocsi szinte minden ürege cigarettát rejtett Röszkénél .
Még több szegedi hír: Szeged

Kétszáz rászoruló család kapott élelmiszercsomagot Szegeden

Kétszáz rászoruló családnak osztott élelmiszercsomagot kedden Szegeden a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA); a jótékonysági akciót a Szegedi Szabadtéri Játékok is támogatta.

Berta Klára, az alapítvány PR-munkatársa az MTI-nek elmondta: óriási szükség van a hasonló akciókra, nagyon sok a rászoruló gyermek, napi szinten 20 ezer gyermek éhezik. A nyári szünet ebből a szempontból a legrosszabb időszak, mert ilyenkor a közétkeztetésben nem jutnak ennivalóhoz a kicsik. A 20 ezer gyermek mellett 120 ezren tartoznak a veszélyeztetett csoportba, 80 ezren közülük alultápláltak, és ezek a számok csak emelkednek – mondta a szakember.
A szegedi akció egy sorozat második állomása. Már jártak Székesfehérváron, jövő héten Győrbe, majd Pécsre és Budapestre érkeznek. A dél-alföldi városban már második alkalommal jártak.
A rászoruló szegedi családokat az önkormányzat munkatársai választották ki, és a Metro áruházlánc támogatásával 200 darab nyolc és fél kilogrammos élelmiszercsomagot tudtak átadni számukra. A tartós élelmiszereket – cukor, liszt, olaj, lencse, sárgaborsó, húskonzerv, tarhonya – tartalmazó csomagok összértéke megközelíti a négymillió forintot.
Az alapítvány a roadshow mellett más módon is próbál segíteni, például élelmiszergyűjtési akciókat szervez, Mindenki ebédel- és Fel a fejjel-programot indítottak. Utóbbiban egy éven át havi 25 ezer forintos élelmiszervásárlásra van lehetősége a családnak.
A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Bátyai Edina a múlt évhez hasonlóan minden rászoruló családot meghívott a Hegyen-völgyön lakodalom című előadásra, azok a lelkes gyermekek pedig, akik rajzban örökítik meg, hogy milyen élményekkel gazdagodtak a produkció során, értékes REÖK-belépőket is szerezhetnek családtagjaik számára. A résztvevőket az előadás egyik szereplője, Csuja Imre is köszöntötte.

MTI 2012. július 10., kedd 13:55

Itt folytatódik: Kétszáz rászoruló család kapott élelmiszercsomagot Szegeden .
Még több szegedi hír: Szeged

Czomba: fejlesztésekre van szükség az építőiparban

A munkahelyek megtartása és a foglalkoztatás javítása érdekében fejlesztésekre, beruházásokra van szükség az építőiparban – jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Szegeden.

A magyar kormány egyik legfontosabb feladata, hogy 2013-ban olyan hazai és uniós beruházásösztönző forrásokat találjon, amelyek kimozdíthatják a holtpontról az építőipart, és ezen a területen is számottevő javulással kecsegtethetnek – mondta a politikus a Clean Star Complex Kft. munkahelyteremtő beruházása támogatási szerződésének aláírása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
A hazai építőipar nem a virágkorát éli, az elmúlt években az ágazatban mintegy 20 ezer munkahely szűnt meg. Azon vállalkozások előtt azonban, amelyek a válságban is képesek talpon maradni és fejleszteni, a gondok elmúltával komoly lehetőségek nyílnak meg – hangsúlyozta az államtitkár.
Az építőipar helyzete a teljes munkaerőpiac szempontjából is fontos, hiszen a mezőgazdaság mellett ez az az ágazat, amely gyorsan, nagy számban képes akár képzetlen munkaerőt is felszívni – mutatott rá Czomba Sándor.
A Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A pályázatok szigorú formai és tartalmi szűrését követően végül 584 vállalkozás nyert el mintegy 7,3 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatást 4010 új munkahely kialakításához.
Az 57, sikerrel pályázó Csongrád megyei vállalkozás egyike az 1993-ban létrehozott Clean Star Complex Kft. A magyar magánszemélyek tulajdonában álló építőipari cég a 38 millió forintos pályázati támogatásból mini kotró és teleszkópos rakodógépeket szerez be, amelyek a magas- és mélyépítési munkák elvégzését teszik hatékonyabbá. A fejlesztéseknek köszönhetően a cég húsz álláskereső felvételével 54 főre növeli a foglalkoztatottak számát.
Varga Róbert ügyvezető az MTI-nek elmondta: a vállalkozás fő partnerei Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek. A Clean Star Complex Kft. árbevétele 2011-ben 620 millió forint volt, a jelenlegi szerződésállomány alapján pedig már biztos, hogy idén is sikerül folytatni az elmúlt három esztendő növekedését.

MTI 2012. július 10., kedd 14:07

Kövesd a linket: Czomba: fejlesztésekre van szükség az építőiparban .
Még több szegedi hír: Szeged

Román belpolitika – Érvényességi küszöb nélkül alkotmányellenes a népszavazási törvény

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A népszavazási törvény módosítása nem sérti az alaptörvényt, amennyiben biztosítják a választói névjegyzékben szereplő polgárok legalább felének a részvételét a referendumon – állapította meg a román alkotmánybíróság keddi ülésén.

A taláros testület a parlament által június 26-án elfogadott törvénytervezetet vizsgálta, amelyben a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezésére eltörölték a népszavazások érvényességi küszöbét.
Az alkotmánybírósági határozat szerint a referendum érvényességéhez elengedhetetlen a választói névjegyzékben szereplők többségének részvétele (több mint kilencmillió polgár). A törvénynek azt a részét nem kifogásolta a taláros testület, amely szerint a részvevők relatív többséggel döntenek a népszavazáson feltett kérdésről.
Mivel az alkotmányossági óvás elbírálásának késése miatt a törvénymódosítás nem lépett hatályba, a kormány múlt héten sürgősségi rendeletet hozott a népszavazás érvényességi küszöbének eltörléséről. Erre az alkotmánybírósági döntés szövege nem tér ki.
A sürgősségi kormányrendelet a múlt héten azonnal hatályba lépett, alkotmányossági vizsgálatot pedig csak az ombudsman kérhetett volna, de nem élt ezzel a jogával. Az ombudsmant az államfő leváltását könnyítő kormányrendelet elfogadása előtt két nappal cserélte le az USL-többség a parlamentben.
Az ombudsman leváltását is megtámadta az ellenzék az alkotmánybíróságon. Az óvást a taláros testület keddi ülésén elutasította.
Az alkotmánybíróság keddi döntéseit kommentálva Mircea Dusa, a Ponta-kabinet parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy az államfő leváltásáról július 29-ére kiírt népszavazást a hatályos (részvételi küszöb nélküli) sürgősségi kormányrendelet, nem pedig az alkotmánybíróság által véleményezett törvénytervezet alapján rendezik meg.
A bukaresti kormány közleményben szögezte le, hogy referendum-törvény ügyében meghozott alkotmánybírósági döntést “természetesnek tartja és kötelezettséget vállal betartására”. A dokumentum ugyanakkor leszögezi, hogy a parlament dolga összhangba hozni a népszavazással kapcsolatos törvénykezést a keddi alkotmánybírósági döntéssel.
A parlament jelenleg vakáción van, az őszi ülésszak szeptemberben kezdődik.
A népszavazások és választások eredményét az alkotmánybíróság érvényesíti Romániában.

MTI 2012. július 10., kedd 15:15

Itt van a cikk: Román belpolitika – Érvényességi küszöb nélkül alkotmányellenes a népszavazási törvény .
Még több szegedi hír: Szeged

Elmarasztalták Magyarországot Strasbourgban egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében

Elmarasztalta és összesen 9 ezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében – derül ki a Strasbourgban kedden közzétett ítéletből.

A volt magyar közalkalmazott nő – akinek a nevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra – azzal érvelt, hogy miután 2010. szeptember 27-én indoklás nélkül bocsátották el állásából, nem fordult bírósághoz, hiszen nem tudott volna semmilyen ellenérveket felhozni a perbeli siker reményében az elbocsátás általa nem ismert indokaival szemben. Ezzel tehát szerinte sérült az a joga, hogy sérelem esetén bírósághoz fordulhat.
Az indoklás nélküli elbocsátást lehetővé tevő jogszabályt a magyar Alkotmánybíróság 2011. február 18-án alkotmányellenesnek minősítette, majd ugyanazon év május 6-án azt is kimondta, hogy az ilyen, alkotmányellenesnek minősített jogszabályokat nem lehet alkalmazni a bíróságok előtt folyamatban levő ügyekben.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő EJEB-hez akkor lehet fordulni, ha az európai emberi jogi normák megsértését állító panaszos a saját hazájában már kimerített minden jogorvoslati lehetőséget. Ez a bírói testület most igazat adott a panaszosnak, és megállapította, hogy Magyarországon megsértették az igazságszolgáltatás igénybe vételéhez fűződő jogát.
A magyar állam képviselője nem vitatta a panaszos érdemi tényállításait, azzal azonban nem értett egyet, hogy a kifogásolt – és időközben megsemmisített – előírások az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt jogok csorbítását jelentették: szerinte a panaszos a felmondás indoklásának hiánya ellenére is fordulhatott volna bírósághoz.
Az EJEB 6 ezer euró nem vagyoni kártérítést, valamint – a reálisan felmerült költségek megtérítésére – további 3 ezer eurót ítélt meg a panaszos javára.
Az EJEB ítélete a http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/pages/search.aspx#{“documentcollectionid”:["COMMITTEE","DECISIONS","COMMUNICATEDCASES","CLIN","ADVISORYOPINIONS","REPORTS","RESOLUTIONS"],”itemid”:["001-112086"]} internetes címen olvasható.

MTI 2012. július 10., kedd 15:14

A forrás: Elmarasztalták Magyarországot Strasbourgban egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében .
Még több szegedi hír: Szeged