Friss hírek – Hír24.ORG

… friss hírek percről, percre…

Friss politikai és gazdasági hírek, valamint aktuális bulvár és celeb hírek. Hírek tudományról, hi-tech és játék témában. A leggyorsabb magyar hírportál.

Bajnai ismét pályán

Bajnai Gordon egy év kihagyás után visszatért a focipályára. A már régóta sportoló politikus tavaly nyár végén olyan sérülést szenvedett, ami miatt fél évig el volt tiltva a játéktól.

Bajnai azonban az idei bajnokságon részt szeretne venni, ha már a 2011-est kihagyta. Így visszatért csapatához, a 43-as Építőkhöz, hogy ismét beálljon a kapuba.

A Budapest-bajnokságig azonban még sokat kell edzenie, hiszen az első meccsén 2 gólt kapott. Addig azonban még van néhány hét, amíg felkészülhet a megmérettetésre.

A politikai visszatérést egyelőre nem tervezi, vagy legalábbis mélyen hallgat róla. A focipályát azonban már nagyon hiányolta, hiszen gyermekkora óta fontos szerepet játszik életében a futball.

A tavalyi sérülése után fél évre eltiltotta az orvos a focizástól, hiszen orra súlyosan megsérült. Egy csatár rúgta fejbe, aminek következtében szétnyílt az orra. Nemcsak a seb volt mély, hanem még egy csontdarab is letört, így több mint 2 órán keresztül operálták.

Amikor már pályára állhatott volna, számos külföldi teendője mellett nem tudott időt szakítani a sportra. Most azonban minden héten legalább 1,5 órára szabaddá kell tennie magát, hogy visszarázódjon a bajnokságig.

Bajnai Gordon

Itt találtuk a hírt: Bajnai ismét pályán.
Még több politikai bulvár hír olvasásához kattanj ide itt: Politikai hírek

Email cĺmed nem jelenik meg. Kötelező mező *

*