Bizarr eset látott napvilágot nemrégiben Észak-Koreában. Egy 14 éves kislányról neveztek el egy iskolát, aki emellett egy kitüntetést kapott – sajnos azonban csak posztumuszként, ugyanis a vezetők fényképeiért áldozta életét a lány.
Hősként tekintenek a tinédzser Han Hjon-Gjongra, aki élete kockáztatása árán rótta le tiszteletét a néhai vezetőség előtt. A lány az áradással dacolva mentette a portrékat, azonban a víz erősebb volt nála.
Ha tisztában vagyunk azzal az istenítési kultusszal, ami Észak-Koreára jellemző, akkor talán nem is lepődünk meg annyira: sokak számára a legnagyobb értéket jelenti a Kim Dzsong Ilt és Kim Ir Szent ábrázoló porté.
A nyugati ember számára meglehetősen furcsa lehet belecsöppenni a koreai kultúrába. A szent vezetőket igazi istenítési folyamat övezi, az összes család lakásában kinn függ például az arcképük. Ez csak egy a sok szokás közül, de vannak olyanok is, akik ezért egyenesen az életüket áldozzák.
Nem történt ez másképp az egyik áradás során sem. Június 11-én öntött ki az egyik folyó és több házat sodort el, tönkre téve ezzel számos család otthonát és számos halálos áldozatot is követelve.
Han dacolva az idővel és a bezúduló vízzel becsomagolta a “szent” képeket és megpróbálta kimenekíteni őket az elárasztott házból. Törekvései azonban nem sikerültek: a 14 éves lány megfulladt.
Kim Dzsong Unt meghatotta a hősies történet. Éppen ezért posztumusz kitüntetésben részesítette az elhunyt lányt, valamint elrendelte, hogy róla nevezzék el azt az oktatási épületet, ahova Han is járt. Persze csak azt, ami maradt belőle az áradás után…
Itt folytatódik: A politikus arcképe akár egy iskolát is érhet.
Még több politikai bulvár hír olvasásához kattanj ide itt: Politikai hírek
