Idén június 16-án zajlott hazánk, sőt Európa egyik leglenyűgözőbb természeti jelensége: a tiszavirágzás. Radisics Milán, a National Geographic fotósa ilyenkor évről évre, valahol a Tisza partján kattogtatja a fényképezőgépét.
Szinte lehetetlen előre jelezni, hogy pontosan mikor kezdődik a tiszavirágzás, miképpen azt sem lehet tudni, hogy éppen ebben az esztendőben milyen erős lesz a rajzás. Arra is volt már példa, hogy elmaradt, ám az sem rendkívüli jelenség, hogy csak „második nekifutásra” veszi kezdetét úgy istenigazából.
Az idén is pontosan ez történt: június második hetében, egy meleg nyári estén megjelentek a Tiszán a kérészek, ám csak amúgy ímmel-ámmal, épp hogy csak röpülgettek. Másnapra, amikor hűvösebbre, viharosabbra fordult az idő, abba is maradt az egész. Aztán június 16-án a maga teljességében „borult virágba” a szőke folyó, s aznap este Szegednél jószerint a túlpartot sem lehetett látni a rengeteg rovartól. Igaz, az idén az ilyenkor szokásosnál magasabb volt a vízállás, ám – talán a nagy meleg miatt – pazar volt a rajzás.
Radisics Milán, a National Geographic díjnyertes fotográfusa sok éven át egyszer sem hagyta ki a tiszavirágzást, amely még az ő számára is évről évre újabb és újabb élményeket produkál. „Nincs két egyforma tiszavirágzás, de valójában két egyforma pillanat sincs” – mondja a National Geographic honlapjának Milán, akinek e természeti csodáról nagy terjedelmű cikke jelent meg a National Geographic szerb nemzeti kiadásában, 2009-ben pedig a Wild Wonders of Europe megbízásából fotózta a jelenséget. A természetfotós mindig ugyanarra a „titkos helyre” telepíti kihelyezett, szabadtéri „fotós műtermét”, hogy a javarészt saját maga által kikísérletezett módszerekkel készítse el különleges fotóit.
Videón láthatjuk is a tiszavirágzást, és a fantasztikus jelenség fotózási kulisszáit:
www.youtube.com/watch?v=fxMx3QFK7X8
Itt folytatódik: A National Geographic fotósa idén is megörökítette a tiszavirágzást .
Még több szegedi hír: Szeged
